Nekem, a „civilizált”, városi embernek, mennyire megszokott, mindennapos, a vezetékes víz. A csatorna. A vezetékes gáz. A taxi droszt. A villamos, és az autóbusz. Észre sem veszem, de már a napi bevásárlásaimért is a nemrégiben a szomszédunkba épült bevásárlóközpontba megyek........

Nekem, a „civilizált”, városi embernek, mennyire megszokott, mindennapos, a vezetékes víz. A csatorna. A vezetékes gáz. A taxi droszt. A villamos, és az autóbusz. Észre sem veszem, de már a napi bevásárlásaimért is a nemrégiben a szomszédunkba épült bevásárlóközpontba megyek. Multiplex moziban nézem a filmeket. Videó tékából hozom a legújabb DVD-ket. Rohanok, pörgök. Pubokba járok sportrendezvényeknek szurkolni, kivetítőről követve az esményeket. Sok mindent már észre sem veszek. Csak a lábam elé figyelek, hogy ne lépjek kutyaszarba. Nem ismerem az új szomszédomat. Majdnem mindent elhiszek az óriás plakátoknak. A bedobált szórólapokból vásárolok. Már több bankkártyám van, mint ahány napból áll a hét.

Néha, a vidéket járva, eljátszom a gondolattal, hogy bezárom az autóm, valahol az útszélen, és ott maradok, valamelyik kisházban, és soha többet nem jövök vissza, ide, a városba.

 

Kecskemét, és Dunaföldvár között, Solthoz közel.

 

 

 

 

Seregélyes közelében.

 

 

 

Nyíregyháza Sóstóhegy. Néprajzi falu.

 

 

 

 

Baranya, Gödre. (Remélem, hogy jól emlékszem)

 

 

 

Polgár, és Hajdúnánás között, valahol félúton.

 

 

 

Baranya. Gödre, távolról.

 

 

       

 

Baranya, csak már nem tudom, hogy merre. Amikor szívás a pálya, a jég, és ilyenek miatt erősen koncentrálnom kell, közben fényképezve, sokszor estére, lerezetel az agyam.